Hírek, szakcikkek Őszi búza, célkeresztben a 12 tonnás termés
Az aszályos nyár után szerencsére megérkezett az őszi csapadék, így a kalászosok vetéséről már nem csak feltételes módban beszélhetünk.
Most, hogy javában zajlanak az őszi búza vetését előkészítő munkálatok, érdemes körüljárnunk a kérdést, melyek azok a tényezők, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a hazai termésátlagok emeléséhez.
Elméleti határ a csillagos ég, ugyanis a búza potenciális termőképessége (jelenlegi tudásunk szerint) megközelítőleg 25-30 t/ha. A valóságban is realizált rekordtermések világszinten 17-18, hazai viszonylatban, kísérleti körülmények között 12-15 t/ha körül alakultak. A termesztés színvonalának emelkedését jelzi, hogy az üzemi művelési gyakorlatban is egyre gyakrabban találkozunk 8-10 t/ha körüli termésekkel, ugyanakkor a kijózanító valóság ~5 t/ha országos termésátlag!
A búza termésátlagát számos tényező befolyásolja, ezek közül a talajművelés és a tápanyag-utánpótlás (főleg a nitrogén) kérdései rendszeresen a figyelem középpontjában vannak. Azonban könnyű belátni, hogy ha valóban csak ezen múlna, már rég 10 tonnás búzákat termelnénk. Cikkünkben a műveljünk, ne műveljünk, nitrogén, szilárd vagy folyékony, mikor, mennyit? - érzelmektől és anyagi érdekektől sem mentes vitájának boncolgatása helyett, két hasonlóan fontos, ugyanakkor kevésbé hangsúlyozott tényezőt, a vetőmag (fajtaválasztás) és a vetésváltás kérdését vesszük górcső alá.
Kezdjük is az utóbbival! A megfelelő vetésváltás minden kultúra sikeres termesztésének alapja, de mit is jelent pontosan ez az alap? Nem csak arról van szó, hogy egyes kultúrák nem viselik el, ha önmaguk után vetjük őket, vagy, hogy bizonyos betegségek és kártevők fokozott növényvédelmi problémákat okozhatnak. Sokkal alattomosabb, nehezen tetten érhető jelenség, hogy az elővetemény kedvezőtlen hatásai miatt a befektetett inputok (vetőmag, műtrágya, növényvédőszerek stb.) jóval gyengébben hasznosulnak, a hatékonyság romlik, vagyis azonos költségek mellett kevesebbet termelünk.
Búza esetében jó elővetemény (a szabad szemmel is látható felületen termesztett kultúrák közül) a repce, a szója és a borsó. Közepesen jó előveteményei a napraforgó, a silókukorica és a szemes cirok. Kifejezetten rossz előveteménynek számít a kukorica és önmaga vagy egyéb kalászosok. Ezzel meg is érkeztünk a probléma gyökeréhez, hiszen a hazai vetésszerkezetet vizsgálva azt látjuk, hogy a két fő növényünk a kukorica és a búza. A két kultúra együttesen a termőterületek közel 60%-át foglalja el, vagyis az esetek egy részében elkerülhetetlen, hogy önmaguk, vagy egymás után következzenek. Általánosságban elmondható, hogy leginkább napraforgó, kalászos, vagy kukorica után vetjük a búzát, ami nem éppen szerencsés helyzet.
A másik, kissé elhanyagolt vagy, részben anyagi okokból alábecsült tényező a vetőmag kérdése. Itt nem pusztán a fajtaválasztásról, sőt elsősorban a vetőmag minőségéről van szó. A rendkívül magas fokú szuper elit és elit vetőmagok előállítása a nemesítő feladata, és ezek vetőmagtermesztési célokat szolgálnak. A termelő számára az első-, másod- és harmadfokú vetőmagok az érdekesek. Az elsőfokú vetőmag kiváló minőségű, saját célú vetőmagtermesztésre is alkalmas, míg a másod- és harmadfok az árutermelést szolgálja. A gyakorlati valóságban persze, főként anyagi tényezők miatt jóval lassabb a vetőmag felújítás. A ki tudja hányszor felfogott, újravetett magból viszont sosem lesz rekordtermés, így ez egy újabb fejleszthető tényező.
Napjainkban a hazai búza fajtaválaszték szemet gyönyörködtetően bőséges, hiszen közel 150 államilag elismert fajtával (hibriddel) rendelkezünk. Ez a bőség azonban túlzott, sőt káros, mivel nem sak a gazdák és a szakemberek dolgát nehezíti meg, hanem az egyes genotípusok értékeléséhez szükséges kísérletek beállítását is. Különböző helyekről származó fajtakísérletek eredményeit böngészve gyakran szembesülhetünk vele, hogy a fajtaszortimentekben még csak átfedés sincs, vagy, hogy az új fajták mellett az összehasonlítási alapot adó „sztenderdek” is rendre különböznek.
A különböző fajtákkal folytatott hosszútávú kísérletezés viszont elengedhetetlen fontosságú, a fent megfogalmazott célok eléréséhez alkalmas genetikák kiválasztása érdekében. A termesztést anyagi és fenntarthatósági szempontból vizsgálva azok a fajták kedvezőek, amelyek nemcsak nagy mennyiséget és jó minőséget adnak, hanem e mellett nagy alkalmazkodó képességgel és termésbiztonsággal rendelkeznek és az agrotechnikai inputokra is pozitív reakciókat adnak. E rendkívül komplex fajtatulajdonságok vizsgálata csak többéves szántóföldi kísérletek adatsorainak vizsgálatával lehetséges, ami megköveteli a gyakorlati fajtaszám kezelhető méretűre redukálását. Szerencsére ezek a folyamatok már jelenleg is zajlanak. Azok a régebbi fajták, amelyek a 8-10 tonnás termésekre genetikailag sem képesek kiszorulóban vannak, és a külföldről beáramló nagyszámú fajta közül is megkezdődött a hazai körülmények között is értékes genetikák kiemelése.
Az utóbbi évek adatait szemlélve, hazai búzatermesztésünk színvonala emelkedőben van. A termesztés komplex tényezőinek megismerése és javítása hozzájárulhat e pozitív tendencia további folytatásához.
Lauschmann Dávid, Agrofil-SZMI Kft.
