Hírek, szakcikkek Szerelem kánikula idején...
Nyár derekán – ahogy aratás után lekerülnek a táblákról a kalászosok – egyre többet látni a rekkenő hőségben, fényes nappal a tarlókon bóklászó őzeket. Ez azonban nem csak a hirtelen megszűnt takarásnak köszönhető.
Ilyenkor zajlik ugyanis az őzek párzási időszaka, amely országrésztől függően nagyjából július közepétől augusztus közepéig tart. A déli részeken kicsit hamarabb kezdődik, mint északon, de hamarabb be is fejeződik.
Ez az időszak közlekedésbiztonsági szempontból sem elhanyagolható, mert ilyenkor a sutákat kereső, vagy már éppen meg is találó és azt kergető bakok, vagy a magukra hagyott gidák fényes nappal is megjelenhetnek az utak mentén. Ráadásul a nyaralásukat töltő emberek miatt ilyenkor a forgalom is nagyobb.
Fokozott vadveszély az utakon (Forrás:kép)
Egyébiránt az őz az a hazai vadfajunk, amelyhez a mesék miatt olyan képzeteket társítunk, ami bizony sokszor távol áll tőlük. Eleve hibás elgondolás amúgy állatok természetes viselkedésére emberi tulajdonságokat és jelzőket aggatnunk. Minden állatfajnak meg van ugyanis a rá jellemző viselkedési mintázatainak összessége, amely az adott fajra jellemző, és aszerint él már évezredek óta. A hiéna azonban attól nem lesz emberi szóhasználattal élve „sunyi”, amiért dögöt, vagy gnúborjút eszik, mint ahogy az oroszlán sem „vakmerő” vagy „bátor”, amikor éhségében kafferbivalyra támad, és bizony a valóságban a mesék bambija sem „szelíd” vagy „ártatlan”.
Az őz ugyanis egyetlen olyan hazai szarvasfélénk, melynek bakjai territóriumot tartanak, melyet tavasszal harcok árán szereznek, és ha kell, meg is tartanak. Területük határait a homlokukon és a lábaikon lévő mirigyek segítségével meg is jelölik. Ugyan a tél folyamán – főleg a síkvidéki őzek – csapatokba, úgynevezett rudlikba verődnek, de tavasszal vége a „barátságnak” és területet foglalnak. A bakok egyébként tudnak annyira agresszívek is lenni, hogy háznál nevelt egyedek több esetben okoztak már halálos balesetet is.
A párzási időszak beindulásának legbiztosabb látható jele a „boszorkánygyűrű”, vagy egyes tájakon „ördöggyűrű”, ami egy nagyjából 10-20 méter átmérőjű, növényzetbe taposott szabályos kör, ami akkor keletkezik, mikor a menekülő suta, nyomában a bakkal körbe-körbe rohangál. A suta néhány napig marad a bakkal, aminek ideje alatt a gidákat magukra hagyja. Ivarzásának megszűnte után a bak újabb „fogadóképes” egyedet keres. A párzási időszak elhúzódása miatt a bak számára megadatik a lehetőség, hogy több sutával is párosodjon.
Bak elől menekülő suta (Forrás: kép)
A gidák tavasz végén, nyár elején születnek. Szabályt erősítő kivételek mindig vannak, de biológiai ökölszabályként elmondható, hogy minél nagyobb testű egy állat, annál hosszabb a vemhességi ideje. Jogosan felmerülő kérdés tehát: hogyan lehetséges az, hogy egy kis testű őz jóval hosszabb vemhességi idejű, mint például a nála jóval nagyobb gímszarvas? A dolog érdekessége abban áll, hogy a megtermékenyülés után rövid ideig fejlődésnek indul az embrió, de hamar le is áll, és stagnáló állapotban marad ősz végéig, amikor is újra fejlődésnek indul. Így biztosítja úgymond magát a faj, hogy a gidák az év legideálisabb heteiben születhessenek meg. Az ellések időpontjában egyébként földrajzi eltérés is megfigyelhető. A melegebb, mediterrán országokban inkább áprilisra, Közép-Európában májusra, míg a skandináv országokban inkább júniusra esik az ellések zöme. Egy suta egy-két, nagyon ritkán három gidát ellik. A suta – mivel nem sok eszköze van a védekezésre – mikor veszélyt észlel, gyakran magára hagyja gidáit, melyek ilyenkor igyekeznek minél jobban meglapulni. Sajnos ilyenkor szokták emberek jó szándékból hazavinni őket, mert azt hiszik, elárvultak, de sok áldozatul esik az utóbbi időkben nagyon elterjedt aranysakálnak és a kóbor kutyáknak is.
A növényzetben megbújó gida (Forrás: kép)
Magyarország egyébként világviszonylatban is minőségi őzállománnyal büszkélkedhet, sok világranglistás trófea származik hazánkból, amely köszönhető kiváló élőhelyi adottságainknak is és a tervszerű vadgazdálkodásnak.
Összességében elmondható tehát, hogy őzeink nem teljesen olyan viselkedésűek, mint ahogy a rajzfilmek világa bemutatja. Időnként van bennük agresszivitás is, párzási időszakban pedig napokig magukra hagyják gidáikat, de ezeket nem igazán róhatjuk fel nekik, mivel ez hozzátartozik a viselkedésükhöz, az evolúció során ez náluk így alakult ki. Mindenesetre azért július közepétől augusztus közepéig vigyázzunk az utak mentén, mert kánikulai forróság ide, vagy oda, őket ez nem érdekli, a fajfenntartás ösztöne hajtja őket, és ilyenkor kicsit olyan „se hall, se lát” üzemmódban működnek.
Babrik Zsolt, Agrofil-SzMI Kft.
Forrás: borítókép
