Hírek, szakcikkek Szarvasok násza

Hazai szarvasféléink párzási időszaka szép sorrendben követi egymást. Érdemes róluk egyenként is említést tenni, mert e téren is jelentős viselkedésbeli különbségek vannak köztük. Folytassuk tehát az időbeli sort a gímszarvas párzási időszakával, a nagybetűs SZARVASBŐGÉSSEL.

Az őzekhez hasonlóan, a téli megpróbáltatások idején a gímszarvas is csapatokba, szaknyelven szólva rudlikba verődik, amely ilyenkor általában vegyes ivarú szokott lenni. Tavasszal ezek is feloszlanak és külön kis csapatokra szakadoznak, a gím nem rendelkezik azonban olyan fejlett territoriális ösztönnel, mint az őz. A nőivarúak kis családokban élnek tovább, amely általában a tehenet, előző évi borját és annak megszületése után az az évi borját jelenti. Néha több ilyen tehén-ünő-borjú csapat is összeállhat egy vezértehén vezetése alatt, de bármikor szét is válhatnak. A rokoni szálakkal kapcsolódó család azonban mindig egyben marad. A tehenek egyébként nyár elején hozzák világra utódaikat, ekkor egy rövid időszakra el is kergetik maguk mellől előző évi borjaikat, de később újra magukhoz engedik őket. Az anyjuk mellől elzavart borjak néha „bakfis” csapatokat alkotnak.

Tehén és borja figyelő állásban (Forrás: kép)

A bikák a nyár végéig bika csapatokba állnak, melynek tagjai közt a tehenekkel ellentétben nincs rokoni kapcsolat, inkább korosztály szerint állnak kisebb-nagyobb csoportokba, de az is előfordulhat, hogy egy öreg bika mellé egy fiatalabb „adjutáns” csatlakozik, vagy az, hogy egy öreg matuzsálem inkább már csak egyedül jár.

A bikák a tavasz és a nyár folyamán szinte minden erejükkel a bőgési időszakra készülnek. Ilyenkor növesztik új agancsukat a tél végén elhullajtott régi helyére, amely ekkor még eleven, nincs elcsontosodva, és finom pehelyszőrökkel borított bőr, úgynevezett barka fedi. Az agancsfejlesztéssel párhuzamosan testükben is igyekeznek minél több tartalékot felhalmozni, mert arra a szeptemberi bőgés folyamán szükségük is lesz.  Mind az agancs, mind a testük felépítéséhez nagyon sok tápanyagra és nyugalomra van szükségük, ráadásul a növő félben lévő agancsuk ekkor még érzékeny, ezért nagyon vigyázniuk is kell rá. Ezért szeretnek ebben az időszakban nyugalmas, táplálék-dús és szúnyogmentes helyekre húzódni. A nyár folyamán tehát leginkább csak esznek és pihennek, valósággal felhizlalják magukat, szaknyelven szólva „döhérkednek”.  A nagy kiterjedésű mezőgazdasági táblákat, illetve azok szomszédságát szívesen keresik fel ilyenkor, melyek egyrészt kiterjedésükből adódóan búvóhelynek is kiválóak, másrészt táplálékbőséget kínálnak, és talán a vérszívók is kevésbé gyötrik őket ezeken a helyeken. Az már más kérdés, hogy például az egyoldalúan szénhidrát túlsúlyos kukorica diéta jót tesz-e magának a szarvasnak, pláne, ha az még mikotoxinos is, de ez már egy másik dolog. A vadgazdálkodó és a gazda kapcsolatának mindenesetre általában nem szokott előnyére válni az effajta betelepedés.

Augusztus végi döhér bika hőkamerás felvétele (Forrás: saját felvétel)

Augusztus végére hatalmas hústömeget és zsírtartalékokat halmoznak magukra – mint ahogy már említve volt –, döhér bikává válnak. Ekkorra az új fejdíszük is elkészül. A bokrok ágain letisztítják róla a barkát, amely ekkor cafatokban lóg elhaló, véres bőr formájában. A natúr színű agancsuk végső színét a rászáradó vér és azok a növényi nedvek adják, amelyeken a tisztítást végzik. A nyári „barátságoknak” ilyenkor vége szakad, egymással szemben egyre agresszívabbá válnak, és felkeresik az ivarzó teheneket, melyek a bikák számára vonzó ivari szaganyagokat bocsájtanak ki.  A bikák hasa alján, a pénisz környékén, a vizelettől és az ondóváladéktól a szőrzeten jellegzetes rozsdabarna elszíneződés jelenik meg. Ez a rigyető folt, amelytől a gazdája „jellegzetes” rigyető szagot áraszt. Az erejük teljében lévő bikák igyekeznek háremet tartani, amelyet őriznek egyrészt a vetélytársaktól, másrészt attól, hogy a tehenek elkóboroljanak. Ez folyamatos odafigyelést, harcot és a tehenek terelgetését, valamint magát a párzást jelenti. A nagy igénybevétel közben szinte alig esznek és isznak. A nyári táplálék-dús időszakban felhalmozott tartalék szépen lassan le is olvad róluk. A bőgési időszakban testsúlyuk akár 15-20 %-át is elveszíthetik.

Párbaj (Forrás: kép)

Ez azonban még a jobbik eset, mert ha jó az élőhely, vagy ha megfelelő a vadgazdálkodás, a téli hidegek kezdetéig még nagyrészt visszanyerhetik kondíciójukat. A rosszabb verzió az, amikor a harcok során olyan sebesülést szenvednek, amiben ott helyben életüket vesztik, vagy lassú kínok közt elpusztulnak. A hormonoktól feltüzelt, erőtől duzzadó bikák ugyanis nem nagyon kímélik egymást, de olykor a tehenekkel is gorombán bánnak.

Amikor szarvasbőgésről beszélünk, azt talán érdemes tudni, hogy ez egy összefoglaló gyűjtőnév. A bőgésnek ugyanis sokféle formája létezik, már maguknak a különböző egyedeknek is különböző lehet a hangja. Teljesen másként szól egy öreg meglett bika, mint egy fiatal, vagy egy teheneit terelgető, mint egy verekedésre kihívó. A bőgés időbeli szakaszainak is megvannak a jellegzetességei. Más, mikor még az elején csak hangolnak, vagy az, amikor fő időszakban már teljes erőből mondják a magukét, és megint más, mikor a vége felé már leharcolva, lefogyva csak úgy morcognak. A szarvasbőgő versenyeknek pont ez a lényege, hogy ezeket a jellegzetességeket szakavatott zsűrifülek előtt kell előadni, akik pontozzák a „performansz” valósághűségét. Ezekből egy-egy vadászatilag jelentősebb esemény (pl. kiállítás, vásár) mellékszálaként, kuriózumaként országos, vagy kontinens bajnokságot is szoktak rendezni, melyen hazai vadászaink rendszeresen a legelőkelőbb helyeken szoktak végezni. Amennyiben laikusként szarvasbőgést támad hallgatni kedvünk, ha van rá lehetőségünk, érdemes talán valamelyik környékbeli erdészet vagy vadásztársaság személyzetének segítségét kérnünk. Ez több szempontból is előnyünkre válhat. A fent leírtakból adódik, hogy egy szakavatott fülű ember el is tudja nekünk magyarázni, hogy éppen mit hallunk, azon kívül, hogy egy szarvas ordít valahol, továbbá el tudjuk kerülni saját magunk veszélyeztetését és a vad felesleges zavarását.

Gímszarvas bika hallatja hangját (Forrás: kép)

A bőgés végére, amelyet aposztrofálhatnánk akár a hazai erdők „legjelentősebb eseményeként” is, a tehenek már a legrátermettebb bikáktól eredő új életet hordozzák magukban. A bikákra viszont a tél beálltáig ráfér egy komolyabb regenerálódás, hogy aztán a téli fagyok és havazások beálltával újra csapatokba verődjenek, és kezdődjön minden elölről.

Érdemes még külön kiemelnünk hazánk gímszarvas állományát. A világon ugyanis a gímszarvasnak sokféle alfaja és típusa él, amelyek bár ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, de jelentős különbségek lehetnek köztük a testnagyság, az agancs méret és alak, vagy úgy általában a külső megjelenés tekintetében. Országon belül is van különbség a szarvasaink között. Hazánkban a trófeák szempontjából legjobb, legértékesebb, világviszonylatban is jegyzett állományok Zalában, a dél-dunántúli megyékben és az azzal határos dunai ártéri erdőségekben találhatóak.

Ezeken a tájakon több olyan bika is esett már, amely évekig vezette a világranglistát, amire büszkék lehetünk, mert ezekben az eredményekben benne van hazánk kiváló élőhelyi adottsága, a benne élő gím genetikai potenciálja és a vadászati szakemberek munkája is.

Babrik Zsolt, Agrofil-SzMI Kft.

Forrás: borítókép