Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek "Ahol egy termék vagy szolgáltatás ingyenes, ott az áru TE vagy!"

30 évvel a politikai és gazdasági rendszerváltás után, a világ és Magyarország egy újabb korszakhoz, egy újabb változáshoz érkezett.

A  reformok az élet minden részére,  így a mezőgazdaság területére is kiterjednek.  A jelent a hagyományos  értékek tagadása jelenti, a jövőt a  határtalan fantázia a digitalizációban  festi le. Átmenet idején a jelen  a félmegoldások korszaka. A múlt  értékeit, az elkövetett hibáik miatt,  az előnyeikkel együtt a „fürdővíz  és a gyermek” mintájára kivezetjük  (kiöntjük). A keletkezett űrt sokszor „frissen sütött” innovációkkal töltjük fel, melyek általános jellemzői, hogy a megszületett ötletek jelentős része – természetüknél fogva – szellemi szemét és a piacról eltűnik, vagy meg sem jelenik. Némelyeket marketing erőtere lebegtet az üzletfolyam hordalékaként. Ezt tudják a befektetők is, hiszen ezen ötletek „megreptetésére” tőkejövedelmet (puhapénzt) kockáztatnak, amelynek, ha jelentős része el is vész, a befektetőnek nem fáj, hiszen nincs mögötte konkrét erőfeszítés. Az új ötlet fejlesztésének és megtérülésének gyorsnak kell lenni, hogy a befektetői bizalom megmaradhasson. A határidőkényszer és a fejlesztési költségek optimalizálása kikényszeríti azt, hogy a fejlesztések a piacon (a vásárlónál) is folytatódjanak. Az adott input vagy szolgáltatás félkész termékként kerül bevezetésre, így az új innováció kifejlesztése már a vásárló erőforrásait is igénybe veszi. Korábban hatásos, de „eretnekké” vált megoldások helyét szerencsés esetben „nullszériás” innovációk veszik át, melyek ugyan megfelelnek a kor elvárásainak, de hatékonyságuk messze elmarad a megszokott megoldásokétól. A termelő tehetetlenül áll a sokasodó kihívások előtt. Sokszor megkérdőjelezhető az innováció hatékonysága gazdasági (termelői) oldalon. Vagy a termék ugyan tudná az elvárt hatékonyságot, de lehet, hogy hatékony alkalmazásának feltételei – a gyors piacra lépés miatt – a változó körülmények között kidolgozatlanok. 


Létezik az a mind jobban körvonalazódó elmélet, hogy a digitalizáció, a Big Data és a mesterséges intelligencia (MI) mellőzi majd a más típusú tudást és a tudást hordozó embert. Tény, hogy az ember közreműködése bizonyos ismétlődő, rutin feladatokból már ki is került, illetve az is prognosztizálható, hogy a jövőben egyes szakterületeken a mesterséges intelligencia akár egyeduralkodóvá is válhat. A „MI” is más tudományterületek adatait optimalizálja a digitalizáció útján – nem is  eredménytelenül –, de ez MA, a „folyamatos jelenben”, a valós problémamegoldások szintjén NEM TART SEHOL. A kérdések sokkal számosabbak, mint a válaszok. Ez a cikk a jelenben íródik, a MA problémáinak megoldásaira keresi a lehetőségeket. Ma a földről, a földön járó ember perspektívájából nézve, az adatgyűjtés, az adatbányászat fázisát érzékelhetjük, természetesen nem elfeledve azt a tényt, hogy a háttérben nagyon komoly, az új világot megalapozó alap- és az alkalmazott kutatások is gőzerővel folynak. 

„Ahol egy termék, szolgáltatás, vagy alkalmazás ingyenes, ott az áru TE vagy!” 

Probléma táblaszinten


Módszertan kidolgozása és kivitelezése a probléma megoldására (Ide kattintva megtekintheti a videót a kivitelezésről)

Az eredmény. Háttérben a hatékony, előtérben a kezelt, de hatástalan megoldások

Átmeneti időszakot élünk, amely  igényli az átmeneti, átsegítő megoldásokat. Az átmeneti időszak hosszát nem ismerjük, de az most már nagyon fáj, hogy a megszokott hatékony megoldásokat a „korszellem” kicsavarja a kezünkből és a keletkezett űrt „vatta megoldásokkal” tölti fel, amit aztán a kreatív marketing transzformál át a tudatunkban hatékony megoldássá. Ez a „mezőgazdasági antidepresszáns” is csak addig hatékony, amíg a támogatási rendszer és az elfogadható terményár kettős fájdalomcsillapító kombinációja a háttérben segíti megalapozni a „bódulatot”. A helyzet a jövőre nézve nem rózsás. Nem akarok senkiben félelmet kelteni és egyik termelőtársamnak sem kívánom elrontani a mának, a pillanat megélésének élvezetét. Ezért nem sorolom az aggodalmaimat, amelyek beárnyékolhatják ezt a – történelmi léptékben nézve pillanatnyi – jólétet, egyes esetekben már-már szakmai nihilt. Mindenki vegye le a saját napszemüvegét (még mielőtt az hályoggá fejlődik) vizsgálja meg a horizonton tornyosuló felhők jóslatait és következtessen a jövőbeni helyzetre! 

Nos, mivel csontomig hatol a hatástalanság kínja (pl. drótféreghelyzet, 2019), szükség van az előre menekülésre. Szeretnénk egy összetartó, tartós szakmai közösséget építeni, melyben a termelők, a komfortzónájukat elhagyva, saját kezükbe veszik – a termelésen túl – a hézagos innovációk kifoltozását, megismerik, és saját helyükön kezelik a rendelkezésükre álló új megoldásokat, vagy az új és a régi, de még engedélyezett technológiák hatékony kombinációit. 


Természetesen nem titkolva a „nyereségvágyat” és az „előre megfontolt szándékot”, azokat a kísérleti kapacitásainkat és tapasztalatainkat szeretnénk ebbe a közösségbe felajánlani, amelyek a jövő közös fejlesztéseit, tesztjeit megalapozhatják. Sok minden változik és még több minden fog változni, amely változásokhoz meg kell találni a megoldásokat. Ezek a válaszok nem felülről, vagy kívülről fognak érkezni, ezt a közösség tagjainak kell együtt „kiizzadniuk”. Fontos, hogy a fejlesztés az értékesítéstől független legyen, a benne résztvevők az ügy iránt legyenek elszántak. Ma, bőség idején a jövő jó, valóban hatékony és takarékos megoldásainak a megtalálására költeni sokkal könnyebb, mint szűkös kényszerhelyzetekben. 

Az AgroFIELD Termelői Clubba  keressük azokat a gazdaságokat, akik a rendszerbe lépve, területeikkel, rendelkezésre álló erőforrásaikkal és befizetéseikkel létrehoznak egy független szakmai információs- és fejlesztési rendszert. Itt sem a méret a lényeg, nem kell, hogy sokan legyünk, annál fontosabb, hogy elkötelezettek legyünk és évente ne sajnáljunk néhány ezer forintot hektáronként azért, hogy mindig saját, piacfüggetlen válaszaink legyenek a folyamatosan újratermelődő kérdések világában. 


Kisparcellés meszezési kísérlet

Mit tudunk nyújtani?

• A rendszer megszervezését,  működtetését, irányítását, 

• kísérleti tapasztalatokat,

• kísérleti eszközparkot,

• módszertant,

• értékelést, adatgyűjtést, adatfeldolgozást,

• kisparcellás és üzemi kísérletekben  kimért, független kísérleti eredményeket, 

• távlatokban kidolgozott technológiákat,

• a fejlesztésben, a kemény munkában  jártas, rugalmas, nemzetközileg is ismert és elismert kreatív CSAPATOT. Nem agyaghadsereget, hanem egy ütőképes, összeszokott, összetartó, egymásért és a jó partnerért vállvetve küzdő valódi CSAPATOT, 

• az újdonságok és trendek nyomon  követését, tesztelését, 

• független, a szakmára és a tényekre  fókuszáló szakmai utakat, 

• színvonalas szakmai anyagokat  és rendezvényeket, 

• valós megoldásokat, a tévutak  kizárását, 

• szakmai érveket és tényeket a  „tűznyelők” távoltartására. 


Kit/mit várunk?

• Szakmájára és munkájára igényes,  az újdonságokra nyitott termelőt, 

• türelmet és együttműködést a  közös munkában, a hasznos eredmények megszületéséhez, 

• évente hektáronként néhány 10  kiló műtrágya vagy féladag „varázspor” árát. 


Hol lehet csatlakozni és bővebb  információhoz jutni? 

• személyesen az AgroFIELDshow szántóföldi rendezvénysorozaton (IDE kattintva regisztrálhat a rendezvényre), 

• a feltüntetett linken, és elérhetőségeinken.


Lajos Mihály

Agrofil-SZMI Kft.


Hamarosan testközelből is átélheted, milyen az AgroFIELD Termelői Club tagja lenni.
Regisztrálj most és vegyél részt a szeptemberi AgroFIELDshow hozzád legközelebbi helyszínén!





Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.