A talajművelés jelentősen fokozza annak körfolyamatainak sebességét, melyek a növények számára javuló hő, víz, levegő gazdálkodás mellett a természetes tápanyagtőkéjéből jelentős mennyiségű tápanyagot szabadítanak fel.
A fiatal repcét keléstől kezdve télbemenetelig igen sok károsító veszélyezteti. Főként rovarok, de gomba kórokozók és a levéltetvek által terjesztett vírusok is okozhatnak problémát a télbemenetelben, illetve a repce általános egészségi állapotában.
A napraforgó az egyik legfontosabb és a legnagyobb területen termesztett olajnövényünk. 2020-ban a KSH adatai alapján 605 ezer hektáron termesztették és összesen 1 666 000 tonna termést takarítottak be az országban.
Az ország nagyobb részén, az Alföldön már majdhogynem aratásra készen állnak a kukoricák a hónapok óta tartó szárazság miatt. Nyugaton viszont volt egy kevés csapadék a nyáron is, ami életben tartotta a kukoricát.
A gabonaágazat az Európai Unió harmadik legnagyobb ágazata, minden tagállamban termelnek valamilyen gabonanövényeket. Az évek során a termelés stagnált és elsősorban az éghajlatváltozás miatt szembesült kihívásokkal.
Magyarországon a cirok termőterülete az utóbbi években dinamikusan növekszik. Az országban csökkenő mennyiségű csapadék arra késztette a gazdákat, hogy alternatív növényként termesszék, különösen alacsony vízigénye miatt.
A kalászosok utolsó táblái is lassan letisztulnak az országban, így az erdők, mezők vadjai kénytelenek „tápnövényt” váltani. Szerencséjükre ilyenkor kezd érni a kukorica, és sok helyen a cirok is. Ami nekik szerencse, az nekünk viszont plusz munka.
Gépész/ gépjavító munkatársat keresünk, akinek feladata az üzemi és kísérleti területek talajmunkái, növényvédelmi munkák elvégzése, gépkarbantartás.
Az AgroFIELD Akadémia Konferencia - az eddigi szokásoktól eltérően-, az ország négy pontján: 2021. június 8-án Dombóváron, 2021. június 10-én Hódmezővásárhelyen, 2021. június 15-én Hajdúnánáson és 2021. június 17-én Püskin került megrendezésre.
Az alábbi cikkben górcső alá vesszük napjaink egyik legújabb és legveszélyesebb kártevőjét, mely a diótermés esetében jelenleg a legnagyobb hozamveszteséget okozza.