A napraforgó mezők virágba borulásával aktuálissá válik az évről-évre felmerülő probléma: mit tehetünk a nem kívánatos betolakodókkal, ha földjeinket háttérnek használva szeretnének természetközeli fényképeket készíteni?
Gribek Dániel agrárújságíró újra visszatért Halásziba, ahol Lajos Mihály gazdálkodóval, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével negyedik alkalommal nézte meg a technológiájának aktuális sarokpontjait.
Június 6-án, idén második alkalommal került megrendezésre az AgroFIELD Termelői Club konferencia, melynek helyszíne ezúttal Lipót volt.
A BAUER ÖNTÖZÉSI FÓRUMÁN TANÁCSKOZTAK A KISALFÖLDI GAZDÁK AZ ÖNTÖZÉSRŐL
Az öntözéses gazdálkodás nemcsak a víz kijuttatását jelenti, hanem talajtani, növényélettani, genetikai, agrotechnikai, tápanyag-gazdálkodási, közgazdasági vetülete is van.
Bauer Öntözési Fórum c. rendezvényre hívjuk a termelőket 2024. június 12-én Püskire az Agrofil-SZMI Kft. telepére.
Megérkezett a Lajos Mihállyal közösen elindított videósorozat harmadik része, amelyben a főtéma a kukorica és a napraforgó vetése – természetesen min-till és no-till körülmények között.
A növénytermesztés terén gyakoribbá váló aszályok és az átlaghőmérséklet emelkedése, valamint a fokozódó párolgás miatt növekvő öntözési vízigény mutatkozik.
Folytatódik Lajos Mihállyal télen elindított videósorozatunk. A második részben visszatérünk a ciroktarlóba vetett őszi búzába, ahol már egyre kevesebb szármaradványt találni.
Március 20-án országszerte több mint 40 helyszínen ástak és írtak le talajszelvényeket mezőgazdasági, erdészeti és antropogén hatásoktól sem mentes helyszíneken.