A talajművelés során a talaj fizikai tulajdonságainak megváltoztatásával elsősorban a víz – és levegőgazdálkodási jellemzők javítását célozzuk.
A tél végi, tavasz eleji időszak egyik fontos feladata a soron következő vegetációs időszakban reánk váró feladatokra való minél hatékonyabb felkészülés.
Az őszi káposztarepce (Brassica napus) éves szinten a maga 300 ezer hektárt meghaladó vetésterületével az egyik meghatározó olajnövényünk. Vetésterülete a kedvező és kedvezőtlen évjáratok miatti viszonylag nagy ingadozások mellett is növekszik.
Schober Gyula előadása is része volt az AGROFIL-SZMI Kft. konferencia-körút programjának.
Kísérleti parcellák műtrágyaszórása
A jelenlegi havas, ködös, fagyos téli időszak nyilvánvalóan nem a gombaölőszeres kezelésekről szól. Ilyenkor nincs mi ellen védekezzünk. Ugyanakkor jó alkalom ez a soron következő időszakok teendőinek megtervezésére.
A vízfolyások által meglehetősen nagymértékben érintett Szigetköz területén időnként vaskos és váratlan meglepetések is érhetik az áttelelő kultúrákat, a repcét és az őszi kalászosokat szemléző gazdálkodót. A vízfolyásokhoz erősen kötődő hattyúk mell
Ahogy azt a jelenlegi időszakban mindenki a saját bőrén is érzékelheti, valódi farkasordító hideg van és – ha hinni lehet a meteorológiai előrejelzéseknek – még durvább lehűléssel lehet számolni a hét végén
Az őszi káposztarepce az egyik fontos, de az állati károsítók támadásától leginkább veszélyeztetett szántóföldi kultúránk. Már ősszel több kártevő (nagy repcebolha, káposztabolhák, gubacsormányos, kis káposztalégy) veszélyezteti, a tavaszi – nyári id
Kísérleti parcellák vetése gyeptörésbe drótféreg elleni kísérletekben. Mit üzen ez a videó?