Hírek, szakcikkek Vad élményeink – avagy a repce kártevőkről kicsit másképp
Aki itt most repceormányosokról és fénybogarakról szóló rövid értekezésre számít, az kérem ne is olvassa tovább a cikket! Ezeket unalomig ismételve már úgy is „megénekelték” százszor a szaklapok, internetes oldalak, szakkönyvek és mi magunk is.
Most egy kicsit más oldalról közelítjük meg a „A repce állati kártevői” című témakört: a repce gerinces kártevőiről szólunk.
Csülkös vadjaink
A gímszarvas és az őz télen előszeretettel keresik fel a repcetáblákat, mivel ebben az időszakban ez biztosítja számukra a leginkább a zöld táplálékot. Tavasszal, amikor már a kalászosok is fejlődésnek indulnak és újra kizöldülnek, sok esetben át is pártolnak azokra, illetve elkezdenek más zöld növényi részeket fogyasztani. Ha csak néhány egyed jár egy-egy repcetáblára táplálkozni, még nem okoz jelentős kárt. Néhány szarvas még távol tartható villanypásztorral, vadriasztó szaganyagok használatával, esetleg vadetetők és sózók létesítésével a veszélyeztetett tábláktól távol. Ez utóbbi azért is jobb megoldás, mert az egyoldalú diéta a vadaknak sem tesz jót. Sok hasmenéses, legyengült őzet és szarvast lehet látni tél vége felé a repcetáblákon. Az etetésnél fontos, hogy legyen jó minőségű széna, ami megfelelő száraz anyagot biztosít számukra és a só is fontos, főleg, ha már kialakult a hasmenés. Penészes szálastakarmányt ne etessünk velük! A gazda szempontjából se jó, mert, ha a vad nem szívesen fogyasztja, akkor a ”foglalkozás nem érte el célját” és a vadgazda szempontjából is káros. Az elterelő etetés céljából létrehozott szórókon természetesen tilos bárminemű vadászat! Ha jó a viszony a vadásztársasággal kérjük meg őket, hogy a lesvadászat céljából létrehozott szóróikat is távolabb helyezzék el.
Forrás: https://www.heol.hu/kozelet/helyi-kozelet/letarolt-kert-megdezsmalt-termes-marad-vadak-utan-766655/
Az őz, és főleg a gímszarvas azonban nem csak táplálkozásukkal, hanem a taposásukkal is nagy károkat tudnak okozni. Ilyentájt rudliba verődve járják a határt és főleg felázott, sáros talajon komoly károkat képesek előidézni a vonulásukkal, taposásukkal. A rudlik taposási kárával az a probléma, hogy nehéz ellene tenni. Az esetek nagy részében teljesen kiszámíthatatlan, hogy a mezei munkagépektől, autóktól vagy bármi mástól megriadt állatok, merre veszik az irányt. A több tíz vagy akár több száz egyedet számláló csapatok menekülésük közben néha még a forgalmat is veszélyeztetik. Ha határjárás közben véletlenül felriasztunk egy rudlit, vigyázzunk, nehogy „kihajtsuk” őket közútra. Ha ennek fennáll a veszélye, inkább forduljunk meg és hagyjuk őket lenyugodni. Biztosan sokunk előtt ismert például az az interneten terjedő felvétel, melyen több száz fős gímszarvas rudli szalad át egy dél-dunántúli úton, több percre megállítva a forgalmat. Aki még nem látott gímszarvast, szerintem még az is eltudja képzelni, mi marad egy felázott talajú mezőgazdasági táblán vonulásuk nyomán. Ez esetben is felmerült például annak a gyanúja, hogy egy dróntól ijedtek meg, amely felvételt akart készíteni róluk.
Hattyúk
A hattyúk csak az ország egyes részein okoznak gondot. Eleinte csak egy-egy példány jelenik meg a repcetáblákon, és ha azok háborítatlanul károsíthatnak, mintegy csalimadárként odavonzzák a többit. Mivel nagytestű madarak, sokat képesek fogyasztani a repcéből, csapatba verődve pedig már jelentős lehet a károkozásuk, nem is említve óriási „lúdtalpaikat”. Védett madárként nem nagyon félnek sem az embertől, sem a járművektől. Csak a legutolsó pillanatban szállnak fel előlünk, aztán hamarosan vissza is térnek. Érdekes megfigyelés azonban, hogy a kóbor kutyáktól, már tisztes távolságból próbálnak elmenekülni és aztán nem is mindig térnek vissza. A magyarázat ezzel kapcsolatban talán az, hogy hasonlítanak a természetes ragadozókra, ezért jobban tartanak tőlük, mint az embertől. Akinek nincs kóbor kutyája, az még mindig kergetheti őket, traktorral vagy terepjáróval, segédmotorkerékpárral (az egyik gazdának ez vált be). Ettől azonban, mivel védett madárról beszélünk, óvva intek mindenkit. Már csak azért is, mert mint említettem,- értelme amúgy sem sok lesz, a szomszéd viszont jót fog szórakozni. Ha a figyelmeztetések ellenére, valaki mégis ezt a megoldást választja, az vigyázzon a művelőnyomokra, nagy sebességnél képesek kellemetlen meglepetéseket okozni. Láttunk már ilyen akció közben – vagy inkább annak befejezéseként, – kormányt lefejelő traktorost.
Forrás: http://fellnifoto.blogspot.com/2015/12/hattyu-sokadalom.html
Mezei pocok
A hó elolvadtával jól megfigyelhetők a tél folyamán munkálkodó mezei pocok okozta károk. Foltokban találkozhattunk járataik csoportjaival, melyek között igazi „sztrádákat” tapostak a rágcsálók. Táblabejárások során már távolról virítottak az ilyen „pocokvárak” környékei, ugyanis a tarra rágott repcenövények alól messziről világított a föld. Az ellenük való védekezést a tél végén, minél hamarabb meg kell kezdeni. Részben azért, mert hamar eltakarják a nyílásokat a növények, ezek a foltok is beleolvadnak a „zöldbe”, másrészt az ellenük felhasználható hatóanyagok egy része hatástalanná válik, ha már tudnak friss zöld növényi részeket fogyasztani.
Róka
Első ránézésre furcsa a repce állati kártevői közt említeni, kártétele se jelentős, inkább csak érdekesség megemlíteni. Nem kell megijedni! Nem arról van szó, hogy a vörösrókák büszke népe, valami rosszul értelmezett polkorrektség nyomán, ezentúl nem lesz hajlandó megsérteni zsákmányállatait azzal, hogy megeszi őket és átszokik a repcére, hanem a kár okozása éppen a mezei pocok vadászatához kapcsolódik. A rágcsálók után kutatva ugyanis, hajlamos a pocokvárak környékét szétkaparni. Ez üzemi szinten jelentéktelen kár, de pl. növényvédelmi kísérletekben képes több parcellát is tönkre tenni, ezzel jelentős kárt okozva.
Vaddisznó
A rókánál említett kár a vaddisznóra is igaz. Szeretik feltúrni a rágcsálók járatait egy kis pocokcsemege után kutatva. A túrás amúgy is az ösztöneikben van olyannyira, hogy néha látszólag nem is azért túrnak, mert keresnek valamit a talajban, hanem ”csak úgy szórakozásból’’. Előfordult, hogy egy szeptemberi estén egy nemrég vetett repcetábla mellett ültem a lesen, melyből már nagyobb kiterjedésű foltokat kitúrtak a disznók. Egyszer csak a szomszéd szójatáblából kiváltott egy konda vaddisznó és amint kiléptek, rögtön elkezdtek túrni, mintha csak ezért jöttek volna. Ebben az időszakban nagy szárazság volt és sok lábon álló kultúra a környéken, beton keménységű talaj, melyen a néhány nappal korábbi eső sem „enyhített”. A nemrég megművelt és vetett repcetáblák talaja viszont puha volt. Az, ahogy a szójából kilépő disznók szinte egyből elkezdtek túrni, látszólag teljesen céltalanul, össze-vissza, azt az érzést keltette, mintha csak a „túrásért” jöttek volna. Mivel nagy körzetben itt volt jó puha talaj, itt tudták legkönnyebben megtenni.
További vaddisznó károkozás, mely inkább csak a megmosolyogtató vagy bosszantó kategória, hogy a bogarak fogására kitett sárgatálat gyakran kitúrják és ”eljátsszák”. Sőt néhány éve, az egyik táblánkon előfordult, hogy nem vitték el a tálat, a vizet viszont rendszeresen kiitták belőle. Mi meg a kollegát vontuk felelősségre, miért nem végzi a dolgát rendesen, mire rájöttünk, mi helyzet. Ugyancsak érdekességképpen érdemes még megemlíteni, hogy ez az a vadfaj, mely leginkább szereti a növényvédelmi kísérleteink karóit és címkéit elhordani, megrágni. Ez természetesen nem nagy kár, csak az ember bosszankodik magában, amikor úgy kell összevadászni, szedegetni a jelzőkarókat, címkéket és az eredeti helyükre visszatenni. Ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy nem baj, lesz itt még falunap, amikor a kicsinyes bosszú jóleső érzésével fogok leülni egy tál gőzölgő vaddisznópörkölt mellé.
Forrás: http://www.mme.hu/2012_ev_madara_-_az_egereszolyv
