Hírek, szakcikkek Önellátás rózsaszín szemüveg nélkül

Teljesen haszontalannak első látásra csak azért tűnt mert nem tartalmaz mást, mint rövid néhány mondatos idézeteket olyan emberektől, akik nagyrésze azóta már rég nem él, de még látták a régi mesterségeket és a régi klasszikus értelemben vett falu működési rendszerét.

Az idézethalmazok mesterségek szerint vannak csokorba szedve, az adott szakmák művelőitől. Ami miatt végül mégis nagyon érdekessé vált a könyv, az a keserű felismerés volt, hogy napjaink embere milyen távol áll attól a valódi tudástól, –annak mind mélységét mind sokrétűségét tekintve - ami a tényleges létfenntartást szolgálja.

A napjainkban egyre szaporodó válságok idején egyre többször lehet hallani az önellátásról, az elcsépelődésig hangoztatott fenntarthatóságról. A többség ezek hallatán azonban csak olyasmikre gondol, hogy felneveli magának a hátsóudvarban a csirkét, esetleg malacot tart vagy zöldséget termel. Az idézetek tanúbizonysága szerint az önellátás versenyében őseink ettől bizony sok-sok ligával feljebb játszottak. Mert nemcsak saját ennivalójukat termelték meg, hanem szinte elő tudták állítani az összes ruhaneműjüket az öltözködéstől, a lakás textilekig, a lábbelijüket, a házukhoz szükséges összes építőanyagot, az edényeiket, a szerszámaikat, valamilyen szinten értettek a gyógyászathoz is, de ha kellett vályogot vagy téglát vetettek, meszet égettek, ácsoltak. Gondoljunk csak bele, szinte semmit nem kellett venniük, a gyapjúból, lentermesztésből, kendertermesztésből megvolt a ruhanemű, a tímár és a szűcs előállította a szőrmés öltözködni valót, a kádár a hordót, a bognár a kocsit, a varga és a csizmadia a lábbelit, a szabó a készruhát, a fazekas és a teknővájó cigány az edényeket, a lakatos és a kovács a fémeszközöket. Egyszóval egy nagyobb falu esetében jó eséllyel meg lehetet oldani mindent helyben.

„Egyáltalán nem mentünk ki a faluból, mindenféle mesterembert meg lehetet kapni helyben. A falunkban volt -azt mondják- három malom, suszter legalább volt három az is, akkor volt kerekes, asztalos, volt fűszerüzletes, mészáros, volt vendéglős, szabó is volt, borbély is volt. Orbán Ignác az edényököt tudta fódani”

„Dolgoztunk. Olyasmi nemigen volt, amit nem tudott a falusi ember megcsinálni. Ha az egyik nem tudta, megtudta a másik.”

„A falu mindent megtermesztett, nem nagyon vettünk semmit az üzletből.”

Képesek voltak bármit előállítani amire szükségük volt és ehhez megvolt a szakmai tudásuk is, de ezt szolgálta a falu társadalmi és szociális berendezkedése is. Ahol nemcsak minden munkafolyamatnak volt meg a szigorúan meghatározott ideje és helye, hanem az egyes családoknak, nemeknek és korosztályoknak is. A növénytermesztés és az állattenyésztés periodikusossága természetesen meghatározta a hozzájuk kapcsolódó munkát is, amelyeket azonban össze is kellett hangolni. A birkanyírást és a gyapjúfeldolgozást nem azért kellett májusra időzíteni mert hamarabb nem lehetett volna lenyírni, hanem azért mert ekkor már lement a kapálások zöme és még volt idő aratásig. Aratás után, még az őszi talajmunkálatok előtt viszont fel lehetett nyűni és áztatni a kendert. A családok szerepe is meghatározott volt, megvoltak például a régi pásztordinasztiák, ami természetesen nem jelentette azt, hogy más nem tudott volna eltartani néhány birkát, de az igazi, generációkon át csiszolódó nagy tudással ezen dinasztiák képviselői rendelkeztek. Általánosságban egyébként is elmondható, hogy egy-egy ember nemcsak egyetlen szakmához értett, hanem valamilyen szinten többhöz is. Székely területen ilyen általános tudás volt például a fafaragás és a fával való bánás. A nemek szerinti munkaelosztásról talán nem kell sokat értekezni, a ház körüli munkákat a nők, erdők mezők munkálatait a férfiak végezték. Annyit talán érdemes még hozzáfűzni, hogy ezekben a korokban a női munkák jelentős része egyáltalán nem volt könnyűnek mondható. A férfiak végezték a nagyobb fizikai erőnlétet igénylő feladatokat, a nők viszont a nagyobb kitartást, szívósságot igénylőket.

Sokszor lehet látni pl. közösségi oldalakon olyan embereket vagy családokat, akik valamilyen szinten kivonultak a társadalomból és megpróbáltak az öngondoskodásnak erre az útjára lépni. A kommentelők nagyon sokan biztatják és irigylik is őket, de a szóhasználatból és egyéb jelekből viszont következtetni lehet, hogy ezen hozzászólók közt sok olyan is van, akiknek még az önálló élelmiszertermelésről sincs sok fogalma, nemhogy a magas szinten művelt önellátásról. Legyen azonban szerencsénk és ne kelljen emberek tömegeinek erre az útra lépniük, mert biztos, hogy kijózanító lesz a felismerés, hogy nem rendelkeznek az ehhez az életmódhoz szükséges szakértelemmel. Más ugyanis a valóság és más egy belvárosi kerületből legyártott elmélet, amivel mint tudjuk, nem lehet jóllakni. Továbbá: amint a fent említett példákból is látszik, a régi faluban az önellátás nemcsak egyéni szinten ment, hanem a falu maga, mint szervezeti egység alkotott egy teljes egészet az önfenntartásban. A mai falvak viszont már nem tekinthetők ilyeneknek, hanem leginkább csak egymás mellett élő, de különálló emberek halmazának. Az ország gazdagabb részein pedig már külsőségeikben is elvesztették falusias jellegüket és inkább hasonlítanak valamelyik nagyváros kertvárosi kerületéhez.

A mostani helyzettel összefügésben egyre többen gondolkodnak az önellátáson. Egy részüknek a fejében ez valami romantizált képként jelenik meg a szükséges szaktudás nélkül, és sokan azzal sincsenek tisztában, mit nem tudnak. Ennek a helyzetnek egyébként pozitív hozadéka is lehet, mégpedig olyan értelemben, hogy a természettől teljesen elrugaszkodott emberek kénytelenek lesznek legalább alapszinten megismerkedni az élelmiszer előállítás alapjaival és közelebb kerülnek a nagybetűs valósághoz, nem pedig attól elrugaszkodva alkotnak véleményt pl. az erdő- és mezőgazdaságról.

Babrik Zsolt, Agrofil-SZMI Kft.