Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Nem csak büdös, de kártékony is

Most, a nyár vége felé egyre gyakrabban találkozunk főleg a zöldségféléken kisebb, 3–10 mm nagyságú zöldes színű rovarokkal. Nagyon sokan a közösségi oldalakon érdeklődnek, hogy mi lehet ez a rovar?

Amely némi zavarás, piszkálás után jellegzetes poloska szagával meglehetősen gyorsan jelzi is, hogy ő bizony a poloskák közé tartozik. Az egy dolog, hogy büdös és a szagával nemcsak a kezünket szennyezi be, hanem az általa össze mászkált terményt is. Ráadásul a lárvák, majd a nimfák szívogatásukkal jelentékeny minőségi károkat is képesek okozni főképp a lédús zöldségféléken.

A szóban forgó kártevő a zöld, vagy közönséges vándorpoloska (Nezera viridula), amely 15 éve, 2002-ben tűnt fel először hazánkban, de mára már szinte mindenütt nagy egyedszámban található meg. Döntően trópusi, szubtrópusi faj, amely eredeti élőhelyén 4 nemzedéket is nevel évente. Hazánkban szerencsére csak évi 2 nemzedék tud kifejlődni. Kifejlett poloskaként telel át. Hasonlóan a többi, őshonos címeres poloskához, szívesen használja telelőhelyként az ember alkotta épületeket, házakat, raktárakat. Szélsőségesen polifág faj, szinte minden növényen képes szívogatni.

A vándorpoloska ellen nem reménytelen a védekezés. A fiatal lárvák megjelenése idején szinte bármelyik rovarölő szer eredményes lehet. Fontos, hogy a növény teljes felületét befedjük a kiválasztott készítménnyel, különben a rovarölő szerek legtöbbjénél jelen lévő repellens hatás miatt a kártevők elkerülhetik a kezelt felületet.


Hertelendy Péter

Agrofil-SzMI Kft.


Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.