Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Megjelent a fekete rozsda

Ez a tény – szerencsére – csak nagyapáink korosztályának mond valamit. Nékik viszont meglehetősen sokat és nem túl jó dolgokat.

A búzát támadó rozsda betegségek közül a sárga vagy csíkos rozsda az elmúlt években rendszeresen megjelent gabonaföldjeinken. A vörös, vagy levélrozsda szintén „visszatérő vendég”, szinte minden évben előfordul valamilyen kártétele. A hazai viszonyok között legritkább, de egyúttal legveszedelmesebb rozsdát, a fekete vagy más néven szárrozsdát viszont utoljára 1972-ben lehetett megfigyelni. Igaz, akkor elég durva járványt is okozott. 

A fekete rozsda pusztító ereje sokkalta nagyobb, mint a másik két fajé. Ha „időben”, azaz a vegetáció elején vonul fel, úgy a búza és tritikálé táblákon sokszor még ocsú sem terem. Ez a betegség viszont hazai körülmények között csak ivaros alakban képes áttelelni, így sok esetben mire megjelenhetne, a búzát már learatták.

Sajnálatos módon egyre melegedő éghajlatunk két okból is segíti ezt a kórokozót. Mivel szélsőségesen melegkedvelő, a nyári hőhullámok nemhogy visszafognák, inkább segítik terjedését. És az egyre gyakoribbá váló, Afrika felől érkező meleg légáramlatok a homok és márgapor mellett ennek a veszélyes kórokozónak az uredo spóráit is képesek elhozni Magyarországig.

A fekete rozsda legkönnyebben arról ismerhető fel, hogy más rozsdákkal ellentétben nem csak a levélen, levélhüvelyen, hanem a száron is képez hosszúkás, rövid csíkokban elhelyezkedő telepeket. Uredo telepei őzbarnák, a teleuto telepek szénfeketék. További jellegzetessége, hogy a növény epidermisze a teleuto telepek felett felreped, míg a másik két rozsdánál nem.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kórokozó most is igen későn jelent meg, így néhány szélsőségesen későn érő fajta, illetve a hírhedten hosszú tenyészidejű pelyvás búza fajok (alakor, tönke, tönköly) állományaira jelenthet csak némi veszélyt. A már kombájn alá érett kenyérbúzákra szerencsére már nem veszélyes.


Hertelendy Péter

Agrofil-SzMI Kft.


Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.