Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek (K)alaptalan kórokozók

Az elmúlt hetekben csapadékos nyári időjárás volt jellemző, záporok váltakoztak kánikulai forrósággal, mely kedvezett a kukorica érésének, az első csövek elérni látszanak maximális méretüket.

Mostanában sétát téve a kukoricatáblákon, fullasztó élményben lehet részünk.

Helyenként amazonasi esőerdőkhöz hasonló magas páratartalom párosul az izzasztó meleggel, a tapasztalatot színesíti a jelenlévő rovarokkal történő, általában békés találkozás is. Ez a fajta időjárás, sajnos a legtöbb gombafajnak is kedvez, melyek tüneteit szemügyre is vehetjük, ha figyelmesek vagyunk.

A kukorica alapvetően nem kifejezetten veszélyeztetett kultúrának, mivel a legtöbb betegsége nem okoz jelentősebb gazdasági károkat, bár akadnak kivételek, melyekre érdemes odafigyelni, és ha szükséges, lépéseket tenni ellene. A következőkben három betegséget emelnék ki, melyek közül kettő mostanában jól megfigyelhető, látványos tüneteket produkál, a harmadik pedig gazdasági jelentőségét tekintve az egyik legfontosabb, legveszélyesebb, védekezni szükséges terményeink érdekében.

Golyvás üszög (Ustilago maydis)

Az első a golyvás üszög (Ustilago maydis). Ez a betegség jól ismert a termesztők körében, szinte mindenhol előfordul. Könnyű felismerni a legtöbbször kukoricacsöveken, de a növény bármely földfeletti részén növekvő tumorszerű, szivacsos állagú, szürkés kinövésekről, melyek 0,5-30 cm-es mértet is ölthetnek. Ez a betegség legtöbbször a növény sérüléseinél kezd fejlődni, kultivátorozott állományokban gyakoribb. Amikor „beérik” a golyva, a külső felszínét alkotó hártya felszakad és a benne lévő üszög-spórák kiszabadulnak. A talajban növény maradványokon vagy a föld felszínén a golyvákban telel át. A legnagyobb károkat a fiatal csövek fertőzésével okozza, főleg csemegekukoricában. A kukorica őshazájában már az aztékok is fogyasztották ezt a gombát, eső után a friss példányokat szedik le, majd készítik el. Mexikói neve: cuitlacoche, huitlacoche. Védekezni a megfelelő tápanyagellátás biztosításával, helyes agrotechnika alkalmazásával, valamint ellenálló fajták használatával lehet ellene. Hazánkban cselekvésre indító károkat nem okoz.

A második gyakran megfigyelhető betegség a kabatiellás szemfolt­betegség (Kabatiella zeae). Az országban szinte mindenhol lehet vele találkozni. Jelentős károkat eddig ugyan nem okozott, de a golyvás üszöghöz hasonlóan, látványos tünetekkel fellépő nyavalya. A növény levelein megjelenő apró kör alakú foltokról felismerhető, ezek közepe elszárad, kifakul, súlyos fertőzés esetén a levél elhal. Megjelenésére nyár közepétől lehet számítani. A védekezés leginkább célravezető módja rezisztens hibrid választása.

Kabatiellás szemfolt­betegség (Kabatiella zeae)

Ezek a betegségek magukban nem okoznak tetemes károkat, viszont a kukorica szempontjából gyenge évben hatásaik összeadódhatnak és súlyosbíthatják az alapvetően más okok miatt kialakult terméskiesést.

A nagyobb gazdasági károkat okozó betegségek közül a fuzáriózist (Fusarium spp.) részletezem az alábbiakban. A gabonatermesztésből is jól ismert betegség, sajnos a kukoricát is kedveli. A fusariózist több gombafaj okozza. A két legelterjedtebb kórokozó a Fusarium verticillioides és a Fusarium graminearum. Ahogy a kalászosoknál, itt is a gombák által termelt mikotoxin okozza a problémát, így a fertőzött termény elfogyasztása egészségügyi kockázatot jelent mind emberre, mind állatra.

A kukorica kezdeti fejlődési szakaszában, a növény teljes pusztulását okozhatja. Amit mostanában megfigyelhetünk, az a csöveken kialakuló fertőzés, illetve a szár korhadása. A csövön fertőződő szemek kisebbek, ráncosabbak, mint egészséges tárasaik, a belőlük esetlegesen kikelő növények nagy eséllyel elpusztulnak. A Fusarium graminearum jellegzetes színe a rózsaszín, de a penészbevonat lehet fehér is, attól függően, hogy melyik gombafaj fertőz. Csöveken, szemek közötti bevonatként vagy a rothadt szár külsején láthatjuk szövedékét. A talajban, fertőzött növénymaradványokon telel. Fertőzhet talajból, de a beteg vetőmaggal is behozható. Csávázott vetőmaggal védekezhetünk ellene elsősorban, de megelőzni a monokultúra hanyagolásával, megfelelő tápanyag ellátással, optimális vetésidővel és vetésmélységgel tudjuk. Bevethetünk ellene kemikáliákat is, ha a helyzet megkívánja.

Előző írásainkban a kukoricát károsító egy két főbb rovarról is tudósítottunk, melyek rágási kártételükkel kerülnek figyelmünkbe. A növényeken általuk ejtett sebzések szabad utat jelentenek a gombás megbetegedéseknek. Közvetetten tehát, az ezek ellen történő védekezés is csökkenti a későbbi gombabetegségek okozta károkat.


Mezei András

Agrofil-SZMI Kft.


Kapcsolódó cikkek:

Kedvenc virága a muskátli – gyapottok bagolylepke

A kukorica termését veszélyeztető kártevők

Raktári kártevők



Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.