AgroFIELDshow 2021.
Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Hull az elsárgult levél

Ez önmagában még nem lenne baj, ha ősz lenne. De még csak nyár eleje van.

Ilyenkor egy erős levélhullás durván csökkentheti a termés mennyiségét, minőségét, sőt a rügy-differenciálódás időszakában kialakuló lombozati hiányosság még a jövő évi termésre is gyakorol némi negatív hatást.

Jelen esetben meggyfák levelei hullanak. Nem is kevés, a mellékelt képen látható, hogy már meglehetősen sok hever a fa alatt haszontalanul. Ugyanakkor a képen az is látható, hogy a sárga leveleken kisebb–nagyobb barna foltok is találhatók. A foltok belsejében némi szemlélődés után észrevehető, hogy egy hazánkban nem éppen gyakorinak mondható lepkefaj, a meggy levélaknázó moly (Phyllonorycter cerasicolella) hernyói garázdálkodnak. A hernyók károsítása nyomán viszonylag kicsiny direkt károsodás lép fel, viszont a fa elrúgja a súlyosabban károsodott leveleket, amelyek többé már nem fogják fotoszintetizáló tevékenységükkel segíteni a fát.

A kártevőnek évente 2-3 nemzedéke fejlődik ki nálunk. Megfigyeléseink szerint feljövőben levő fajról van szó. Sajnos ez ellen a károsító ellen még nem áll rendelkezésre szexferomon csapda, így a kártevő imágóinak rajzását nem tudjuk nyomon követni. Védekezés céljára ezért marad a szignalizációra, azaz a pici, 1-2 mm-es aknák megjelenésére időzített inszekticides védelem. Fontos, hogy csak felszívódó hatású készítményekkel tudjuk ekkor már csak utolérni a károsító kis hernyót, amely a levéllemez belsejében rágcsál. Érdemes figyelni erre a kártevőre, mert meglehetősen drasztikus lombkártételt is képes okozni.

Hertelendy Péter

Agrofil-SzMI Kft.


Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.