Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Figyelmet érdemlő gyom: nagy széltippan

A Kárpát-medence éghajlati és talajviszonyai teljességgel adottak a minőségi gabonatermesztéshez, így Magyarországon évszázados hagyományai vannak a kalászosok termesztésének.

A gabonafélék vetése után nem még nem lehet kényelmesen hátradőlni, hogy ez már rég megoldott pl. a kalászosok esetében, mert változik a gyomflóra és néha módosulhat a gyomok stratégiája is. Ez utóbbira jó példa a nagy széltippan (Apera spica-venti) amely 2-3 emberöltő alatt szép lassan a kalászosok egyik fő gyomnövényévé vált, és évjárattól függően meglepetéseket is tud okozni.

Életmódja, megjelenése


1. Kép: Korai stádiumban lévő nagy széltippan (Apera spica-venti) Forrás: https://plantevaernonline.dlbr.dk

A legtöbb növény számára kedvezőtlen téli időszakot, vagy csíranövény vagy mag alakban vészeli át, majd késő tavasszal, nyár elején érlel magot. E stratégia miatt tekinthető tipikus gabona gyomnak, de az őszi káposztarepcében is gondot okozhat. A magok keléséhez, több napon át nedves talaj szükséges. Mivel az enyhén csapadékos, hűvös éghajlatot kedveli leginkább, tőlünk nyugatabbra és északabbra terjedt el. Ennek következtében, hazánkban is elsősorban a nyugat-dunántúli és az északi területek gyomnövénye. Más T2-es gyomokhoz hasonlóan már alacsony, 4-8 °C fokon is csírázik. Átlagos körülmények közt azt szoktuk meg, hogy a tömeges csírázás őszre esik, amit egy kisebb tavaszi keléshullám követ.

Ez évjárattól függően azonban változhat és lehet, hogy a tavaszi kelés lesz hangsúlyosabb. Érdemes tehát odafigyelni erre az igen fontos gyomnövényre tavasszal is, főleg az ideihez hasonló őszi időjárás esetén.

Egyszikű gyom lévén, első ránézésre -főleg, ha még csak kevés van belőle- nehéz kiszúrni a kalászos állományból. Érdemes a sorközöket, valamint az olyan vetési hibákat figyelni, ahol a vetőgépaljak illesztései nem tökéletesek, és vetetlen foltok vagy csíkok keletkeztek.

A nemrég kelt növény levele csavarodott, enyhén bordázott, fonákán nincsenek szőrök, fénytelen.

A kifejlett növény könnyen felismerhető, bugája laza, jellegzetesen pelyhes, selymes kinézetű. A kifejlett növény magassága 1 m fölötti is lehet, az esetek többségében túlnő a kalászos kultúrnövényen. A szára nagyon vékony, toklásza szálkás, a bugák érett állapotban sötét színű lilás árnyalatot kapnak.


2. kép: Nagy széltippan jellegzetesen csavarodó levelekkel Forrás: Internet: https://plantevaernonline.dlbr.dk


Védekezés

Erőteljesebb fertőzöttség esetén a betakarítást is nehezítheti, valamint a vetőmag előállításban kizáró ok lehet. Ezen felül további gond, hogy ahol megjelenik, teljesen át kell gondolni a gyomirtási technológiát és azt a széltippanhoz kell igazítani. Mivel a kalászosokhoz hasonlóan egyszikű, nehezebb állományának szabályozása, mint a „hagyományos” kétszikű gyomok esetében. Négyzetméterenként 20-30 db már terméscsökkenést okozhat. Terjedését segíti, hogy a kifejlett növény nagyon sok magot terem, amelyek 5-7 évig is csírázóképesek.

Sűrűbb állományban nem képes annyira elbokrosodni, megerősödni, mint a ritkábban. Az olyan termesztés technológiák esetében tehát, ahol alacsonyabb tőszámmal vetünk, pl. hibridbúzák esetében, érdemes ezt figyelembe venni és jobban odafigyelni rá.

Ezek a védekezések lehetnek preemergensek és korai posztemergensek is. A legtöbb egyszikű gyomnövényhez hasonlóan a széltippan is 1-3 leveles állapotában a legérzékenyebb a vegyszeres kezelésekre. Átlagos időjárású években ezt az állapotot ősszel éri el, ezért ekkor érdemes ellene védekezni. Ez a tavaszi permetezési munkacsúcsot is enyhíti.

Őszi kezelés során érdemes olyan hatóanyagot választani, amelynek van tartamhatása és az esetleges tavaszi kelés ellen is hatékony.

A kalászosok gyomirtásának szervezésekor elsődleges feladat meghatározni a már jelenlévő gyomok faji összetételét. A gabonák esetében egy olyan egyszikű gyom megjelenése, mint a széltippan teljesen átformálja az addig megszokott rutint. Esetleg kereshetünk olyan készítményeket, melyek megfelelően hatékonyak mind a kétszikű, mind az egyszikű gyomok ellen. Ezen termékek köre azonban viszonylag szűkös és kiválasztásukhoz elengedhetetlen tábláink gyomflórájának és a hatóanyagok hatásspektrumának alapos ismerete.

Bármelyik lehetőséget is választjuk, járjunk el körültekintően, és legyünk figyelmesek nem csak ősszel, hanem tavasszal is!

Babrik Zsolt, Mezei András

Agrofil-SZMI Kft.


Kapcsolódó cikkeink:

Az árpa őszi károsítói

A repcét veszélyeztető őszi károsítók


Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.