Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Egyet az ultisoknak, egyet a betliseknek, avagy egy újabb szeszélyes tavasz kihívásai

A 2020-as tavaszi szezon lényegesen jobb alapokról indult, mint egy évvel korábban. Az őszi vetésű növények magjai optimális körülmények között földbe kerültek, keltek és fejlődtek. A repcék, az árpák az enyhe tél miatt helyenként túl is fejlődtek.

A talajok nedvesség állapotai ideálisak voltak még februárban is. Márciustól azonban kezdett fogyni a mosoly az arcunkról, mely érzés takarosan május közepére tragédiává, esetleg tragikomédiává kezdett érni. Mindenkinek volt már vesztesége, mindenkinek volt mit siratni. Nem találkoztam felhőtlenül elégedett kollégákkal, még a legjobb adottságú helyeken is minimum a meglepettség jelei voltak tapasztalhatók. Valaki a búzáját, valaki a répáját „siratta”, aggódva figyelték a kukorica és napraforgó keléseket és azok fejlődését is. Aztán megszaporodtak a drámai képek az aszályról. A szakportálokon -aszályképekkel együtt- megjelentek az ajánlott „megoldások” is. Ebből egy általam is hatékonynak tartott kampányt nevesítenék: mi is elővettük a BAUER dobokat és elkezdtük megöntözni a kalászos vetőmag előállításokat, majd a repce kísérleteket és aztán azt is amire soha nem gondoltunk…. Mindenesetre ez egy jó és hatékony felkészülés volt a nyárra: öntöző rendszerünket még azelőtt rendbe szedtük, mielőtt akadozni kezdett volna az öntözőgép alkatrész logisztika, -mert az is elérkezett.

A hűvös tavasz okozta hibridek közti (szín)különbségek

Az idén tavasszal a türelmetlenek döntöttek jól. Aki korán, esetleg nem több tavaszi adagban tervezte a N kijuttatását kalászosokban és repcében, az közelebb kerülhetett az ideális megoldásokhoz. Egyelőre hasznos megosztásnak bizonyul a nitrogén az őszi és tavaszi megosztása, a tavaszi kijuttatás nem „túl cizellálása”. Az aszály tünetek megjelenésével -mint említettem- megjelentek a lehetséges aszálykezelő megoldások, jártak-keltek a csodaszerekkel a permetezőgépek, de az enyhülést csak a csapadék hozhatta volna el. Mi is - bízva a csapadékban -az évek óta alkalmazott technológia szerint- elvégeztük az árpában a korai gombaölőszeres kezeléseket a szárszilárdítással egymenetben. Mivel a csapadék nem érkezett meg, úgy három hétre „leültettük” az egyébként kiváló állományt. Nem csak mi, mások is ragaszkodtak a bevált technológiai elemekhez. Elkezdődött a kalászosok második, már folyékony fejtrágya alkalmazása, ami gyakorlatilag „napalmozássá” sikeredett. Ez a -„szerencsések” esetében az adott körülmények mellett- a növényeknek hozhatott újabb három hét „helybetopit”. Sok gazdaságban ezt tetézte, hogy május közepéig egy cseppet sem enyhült a csapadékhiány, utána is csak nagy szelekkel és kiszámíthatatlanul érkezett, többnyire lokális csapadék a valóban szerencsésebbeknek. Az, hogy a repcék és a kalászosok sorsa nem pecsételődött meg mindenhol, annak is köszönhető volt, hogy a hőség nem érkezett meg áprilisban és májusban, sőt ellenkezőleg: szinte végig szeles, hűvös idő volt, extrém kései- és extrém fagyokkal. Ami „gondolkodóba ejtette” az őszi növényeket is, de a tavasziakat (különösen a gyümölcsösöket) letaglózta. Mindezek ellenére még mindig az járt a legjobban az idén a kukorica és napraforgó vetésekkel (is), aki a korai vetés mellett döntött. Tavaly nem volt ez így, de most már látszik, hogy az idén nem lehetett a tavalyi, vagy más évjáratok „kottáit” használni. Érdekes, hogy az idei éveben várhatóan nem lesznek győztesek sem a kezdeményezők, sem a konzervatívabb vérmérsékletű termelők. Valaki, valahol biztosan „leverte a keze-fejét”, valaki valamiben biztosan kilóg az idei szűk „optimum” időszakok alól.

A vetést megelőzően is sok minden eldőlt már. A talajművelés is több mindent meghatározott az idei tavaszra. Többen véltek felfedezni különbségeket a kultivátoros és szántásos alapművelés között, a szántás javára. Én is láttam egy ilyen „gyanút” az egyik partnerünknél, de ez nem tűnt jelentősnek, vagy legalább is nem tudjuk lesz-e valamilyen hatása a termésre. Égészen más volt már a min-till (minimum művelés) esete, amikor az őszi kultivátorozás után nem volt tavaszi művelet. Ebben az esetben már jelentős különbségek voltak a magágykészítésben részesített területek előnyére. Nagyon elvált az idén, ha a terület a vetés előtt kapott egy kompaktort vagy egy kombinátort. A nem művelt (no-till) területek pedig egyenesen ijesztően néztek ki. Kísérletek hiúsultak meg, területeket kellett újra vetni, amelyeknek várható termésveszteségét természetesen pillanatnyilag még nem látjuk, de a kilátások meglehetősen borúsak. Ki kell várni a végét, de a tapasztalat mindenképpen segít majd reálisan megítélni az ügyet. Az látszik, hogy a tartósan száraz és hideg tavaszi időjárás nagyon nem kedvez sem a minimum művelésnek, sem a nem művelésnek. Ilyen extrém hosszú tavaszi száraz-hideg periódusra -talán „zsenge” koromból adódóan- nem is emlékszem. Elevenen élnek bennem száraz-meleg tavaszok, a tavalyi hűvös-csapadékos szezon élménye még szinte velünk van, a változékony tavasz (amikor volt ilyen is- olyan is) az pedig mindig is része volt a Kárpát-medence időjárásának.

Lehetett hallani olyan véleményeket, hogy a nem művelt területek sokkal hamarabb, jobban száradtak. Szerintem ez nem volt így, de az biztosan látszott, hogy a nem-művelés esetén is hamar elfogytak azok a víztartalékok, amire normál évjáratokban számítani lehetett. A hosszú száraz-hideg időjárásban ugyan a műveléscsökkentett talajok vízmegőrzési előnyei valóban csekélyebbek lettek, mint egy száraz-meleg helyzetben, azonban a talaj felmelegedésében és tápanyag-dinamikájában rajzolódtak kik komoly hátrányok a minimum, vagy még inkább a nem művelés esetében a megszokott, hagyományos műveléshez képest. Ez az valójában, amit egyes „internetdoktorok” hajlamosak vízhiányként diagnosztizálni a csökkentett művelésben részesített területek esetében.

Drótféreg kelés után a szárat átfúrva okoz növénypusztulást

Ami viszont a talajnedvesség állapotára kifejezetten káros volt, az a takarónövények jelenléte. Gondok adódtak a zöldítéssel akkor is, ha időben kiművelésre került, de ha megmaradt és csak a tavasz folyamán (esetleg vetés után) került glifozáttal felszámolásra, akkor brutális volt a hátrány a kelésben és a korai fejlődésben (ha kikelt egyáltalán). Az ősz végén felszámolatlanul hagyott zöldítések nagyon jó vadtartónak bizonyultak, mely ökológiai szempontból rendkívül előnyös, de a nedves talajon a vadak által a taposással okozott kár helyenként már elviselhetetlen mértékű volt. Az ősz folyamán felszámolt (a felszámolatlan is) de le nem művelt területek mai napig is „madár rezervátumok” jelentős madárkárral (fácán, dolmányos varjú, gerle és galamb fajok, sirályok). Mivel minden-mindennel összefügg, a madarak sem wellnesselni érkeztek, hanem a fauna sokszínűsége vonzotta őket oda. A takarónövények alkalmazása valóban gazdagítja talajéletet. Számos hasznos szervezet mellett azonban nagy egyedszámban megjelenik néhány károsító faj is. A zöldítő és takarónövény állományok kifejezetten kedveznek például a talajlakó kártevők szaporodási ciklusának, ebből adódóan megjelenésük az elmúlt (zöldítős) években hatalmas, országos problémává fejlődött. A károsítás mértéke olyan szintre emelkedett, hogy engedélyezett technológiákkal legfeljebb részmegoldásokat lehet elérni, mely nagy egyedszámnál közgazdaságilag a hatástalansággal egyenértékű. Ha ez a fajta „zöldítési kultúra” része marad (vagy része kell, hogy maradjon) a termelésnek, akkor újra engedélyezni kell teljes hatékonyságú növényvédelmi eljárásokat, és ami legfontosabb: nemcsak a zöldített területeken! A keletkezett madárkár mint említettem, összefügg a talajlakók jelenlétével, mivel az intelligens madarak eszközként és jelzőként használják a kikelt növényeket, amivel a madarak fiasításkor felfokozott étvággyal rögtön a felszínre is húzzák a kiváló fehérje forrásnak számító károsító (és a nem károsító) talajlakó egyedeket (is).

A madarak rögtön a felszínre húzzák a kiváló fehérje forrásnak számító talajlakó károsítókat

A jelenlegi zöldítés és takarónövény rendszer jelen formájában hazánkban inkább átok, mint áldás a termelés folyamatában. A teljeskörű és jó alkalmazásához szükség van olyan növényvédelmi kompromisszumok megkötéséhez, illetve régi és hatékony megoldások felszabadításához, amelyek segítenek élhető technológiába illeszteni a ránk kényszerített zöld megoldásokat.

A szélsőséges tavaszi időjárás kijelölte a minimum és a nem művelés határait. A hosszú száraz-hideg tavasz nem kedvez a csökkentett művelésnek, azonban a valóban okozott károkat majd csak ősszel, betakarításkor tudjuk felmérni. (Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy egy -a térségünkre inkább jellemző- száraz-meleg tavaszi szituációban a csökkentett/nem művelés előnyei tapinthatóak.) Az öntözés fejlesztésének szükségessége minden szinten kirajzolódni látszik. Az öntözésre fordított beruházások és a támogatások növelése, illetve a merev vízügyi bürokrácia egyszerűsítése most már megkerülhetetlennek tűnik a növénytermesztés minden szintjén. A klíma átalakulása megköveteli a váltást a termelőtől és a hatóságtól egyaránt. Öntözés nélkül, biztonságosan, megfelelő mennyiségű és minőségű árualapot tervezni és termelni egyre inkább lehetetlennek tűnik.

Sajnos ezen a tényen - különösen az őszi vetésű növényeknél- a későn megérkezett özönvízszerű esőzés sem változtat. A tavasziak esetében pedig úgy is a folytatás dönti el a lehetséges kilátásokat.


Lajos Mihály

Agrofil-SZMI Kft.


Hamarosan testközelből is átélheted, milyen az AgroFIELD Termelői Club tagja lenni. 
Regisztrálj most és vegyél részt a szeptemberi AgroFIELDshow hozzád legközelebbi helyszínén!  





Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.