Hírek, szakcikkek Amikor az állattenyésztés minősége nem a megélhetést, nem is a hobbit, hanem magát az életet jelenti
- egy földrengés margójára…
A közelmúltban történt súlyos törökországi földrengés által okozott katasztrófa képei, a socail media-nak köszönhetően hamar bejárták az egész világot. Magán emberként sem lehet elmenni szó nélkül az ott látottak mellett, de bármilyen furcsán hangzik is, mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó emberként is lehet kötődésünk az eseményekhez. Nevezetesen az ott alkalmazott mentőkutyák révén.
A mezőgazdasághoz, - amikor még létezett érdemi állattenyésztés - a közvetlen hasznot hajtó állatok tartása mellett mintegy járulékként hozzátartozott a kutyatenyésztés is. Szükség volt ugyanis juhászkutyákra, amelyek segítettek a terelésben; pásztorkutyákra, melyek védték a haszonállatokat a ragadozóktól vagy akár ide sorolhatók a vadászkutyák is.
Természetesen ekkor még nem a mai értelemben vett ebtenyésztésre kell gondolni. A ténylegesen a kutyája segítségével élő pásztorember nem vezetett törzskönyvet, fejből tudta viszont, hogy honnan származik a kutyája és azt is, hogy nagyjából melyik párosításból mit várhat. Eredhetett az a kutya azonban jól bevált szülőktől, ha a funkcióját nem tudta betölteni, nem etették feleslegesen, egy olyan időszakban amikor az embereknek is beosztással kellett élniük. Az még esetleg elfordult, hogy a birkához túl kemény kutyát áttették szilaj marha mellé, vagy fordítva, de pszichésen, vagy fizikálisan beteg kutyát egyszerűen nem tartottak, mert ezt a luxust nem engedhették meg maguknak. Az ilyen egyedeket egyszerűen vagy maguk pusztították el, vagy a természetre hagyták, és a szürkemarha, a medve vagy a farkas megoldotta. Az teljességgel elképzelhetetlen volt, hogy olyan kutyát etessenek amelyik fél az égdörgéstől vagy a karikás ostor csattogásától, vagy alkalmatlan a munkára, mert diszpláziás, esetleg valamire allergiás. Csak is a fizikálisan és pszichésen is megfelelő egyedek maradhattak életben.
A mai korszellemnek ez persze kegyetlennek tűnhet, de az akkori kor emberének a már említett okok miatt nem nagyon hagyott más választási lehetőséget. Ez a fajta könyörtelen szelekció teremtette meg azonban olyan pszichésen is stabil és fizikálisan is egészséges kutyák sokaságát, amely a későbbiek során a mai értelemben vett fajtatiszta tenyésztés alapjául szolgáltak. A fajtatiszta tenyésztés azonban sajnos sok esetben küllemtenyésztéssé silányodott. Egyes fajták teljesen elvesztették eredeti jellembeli karakterüket és a városi életmódba is jól illeszthető, az átlagember számára is könnyen kezelhető fajtává váltak, míg mások esetében szinte két ágra szakad az eredeti fajta, küllem vonalra, és munka vonalra.
Amikor két ágra szakad a fajta, az talán a jobbik eset, mert ott a populáció egy része még hordozza a jó munkaképességhez szükséges tulajdonságokat, amelyekre a kiképzők és a kutyavezetők még építhetnek. Ennek fontosságának megértéséhez képzeljünk el egy mentőkutyát, és képzeljük el, milyen körülmények között kell dolgoznia. Földrengés esetén be kell bújniuk a sötét törmelékek alá, fel kell mászniuk a még esetleg ingatag romokon, vagy akár helikopterről kell őket leereszteni. Ráadásul úgy kell a munkájukat végezniük, hogy folyamatosak a zavaró körülmények.
A túlélők kutatása ugyanis nem annyiból áll, mint ahogy egy laikus elképzeli, hogy megérzi az ember szagát és jelez. Ez a fajta munka a kutyától folyamatos koncentrált odafigyelést igényel, ami pszichésen is fárasztja. Vegyünk egy egyszerű, már mindenki által átélt koncentrációt igénylő feladatot, pl. egy matek röpdolgozatot. Aztán képzeljük el, hogy ez most nem egy negyed óra alatt megírható röpdoga, hanem egy érettségi. Legvégül képzeljük el azt, hogy úgy írunk matek érettségit, hogy közben nyitva a tanterem ablaka és behallatszik az utcai forgalom zaja, a kukás kocsi csörgése és szaga, az utcán emberek ordibálnak, esetleg egy-két mentő is elviharzik szirénázva.
A jobb közérthetőség kedvéért, sarkított a fenti példa, de a kutyáknak is valami hasonlóval kell megküzdeniük. Úgy kell folyamatosan koncentrálva keresniük, hogy zúgnak körülöttük a rom eltakarító gépek, egy idő után pedig a bomló tetemek, és a kiszórt fertőtlenítőszerek is bezavarhatnak. Könnyen belátható, hogy a szilveszteri petárdától is világgá szaladó kutya ilyen feladatra nem alkalmazható, erre csakis a pszichésen is jól terhelhető, stabil idegrendszerrel bíró és fizikálisan is egészséges kutyák alkalmasak. Fontos továbbá az emberrel való együttműködési hajlam is.
A legtöbb szolgálati kutya- legyen az a rendőrség, hadsereg vagy katasztrófa mentők által használt- nem véletlenül olyan fajták képviselőiből kerül ki, amelyek eredetileg juhász vagy vadászkutyák voltak. Ezen fajtacsoportok túlnyomó többségénél ugyanis alapvető kívánalom volt az emberrel való együttműködés, emellett fizikailag is rendben kellett lenniük. Jobb esetben a küllemtenyésztés még nem tette őket teljesen tönkre, vagy azért, mert még nem kapták fel őket annyira, vagy azért, mert szétvált a munka és a küllemvonal. Sok esetben az eredeti munkakörük meg is szűnt, de a következetes tenyésztés során kialakult kedvező tulajdonság kombinációik miatt, a mai korban is megtalálhatók a jól rájuk illeszthető feladatkörök.
Legyünk tisztában azzal is, hogy a genetika se teljesen kiszámítható mindig, így küllemkutyák esetében is születhet csoda, illetve munkavonalú almokban is születnek olyanok, melyek „csak” családi kutyáknak valók. Előfordult már, hogy mentett kóbor kutyából lett jó kábítószer kereső, vagy mentő kutya. A munkavonalban tenyésztett szülők utódaiban viszont jóval nagyobb az esélye annak, hogy jól használható kutyát kapunk.
A jó kutya azonban csak az alap, ami csak jó kutyavezetővel alkot jó csapatot, mert minden csapat nagyjából csak annyira erős, mint a gyengébbik fele. Hiába van ugyanis egy F1-es autónk, ha csak egy B-s jogsival megszerzett autóvezetői tudással rendelkezünk és F1-es pilóták is hiába vagyunk, ha csak egy Trabantunk van. Hiába a legjobb adottságokkal megáldott kutya, ha nincs mellette olyan vezető, aki azt ki is tudja aknázni, és hiába a legjobb kiképző, ha csak egy ösztönszegény kutyát kap.
A törökországi földrengés után sok videófelvétel, és fénykép található a közösségi oldalakon, melyek a mentőmunkálatokról szólnak. Amíg azonban egy ember-kutya páros eljut odáig, hogy túlélőket keressenek a romok alatt, az rengeteg időt, ráfordítást és sok egyéb áldozatott kíván mindkét féltől.
Az egész azonban mégis valahol a megfelelő kutya megtalálásával indul. A megfelelő kutya, mint már volt róla szó -ha nem is mindig, - de a legtöbb esetben a tenyésztőkkel kezdődik. Egyrészt azon tenyésztőkkel, akik következetes szelekciós munkájuk révén ránk hagyományozták a jelenben alkalmazott kutyák genetikai alapjait, másrészt azon tenyésztőkkel, akik a kutya sikerét-és azon keresztül önmaguk sikerét- nem a küllembíró döntésében mérik, hanem abban, hogy ténylegesen éles helyzetekben hogyan vizsgázik kutyájuk. Ehhez hozzáadódik a kutyavezető szaktudása, áldozatkészsége, a kutyába fektetett szabadideje stb.
Elnézve a mentőcsapatok munkáját azt gondolom, mindenkinek hálásak lehetünk a tenyésztőtől kezdve a kutyán át, a kutyavezetőig, egészen az őket segítő személyzetig (orvosok, tolmácsok stb…) Egyrészt büszkeséggel tölti el az embert, hogy vannak ilyen honfitársaink, másrészt reménnyel is, hogy vannak még olyanok, akik nem csak a közösségi média kirakat világában élnek, hanem katasztrófa esetén ténylegesen is képesek helytállni.
Köszönet nekik mindezért!
Babrik Zsolt, Agrofil-SZMI Kft.
Néhány videó a mentésekről:
