2050-ben – ez az Accelerando kor időtávlata – az iskolás gyerek értetlenül válaszolja: Mi köze a tyúknak a tojáshoz. A jövőkutatók szerint a fogyasztásra kerülő tojás – ha még annak nevezhetjük – minden állati közreműködés nélkül kerül asztalunkra. A jövőkutatók szerint táplálkozási szokásainkat drámai módon át kell állítani. Ez nem profitéhes vállalkozók rideg számításainak eredménye, hanem az úm. élelmiszer-biztonság alapkövetelménye. A háztáji, mely az ötvenes években lehetővé tette az akkor még zömében mezőgazdaságból élő közép-kelet európai lakosság túlélését a szocialista hiánygazdaságban a közeljövőben romantikus piaci réssé, statisztikailag jelentéktelen, de szociálisan fontos részpiaccá válik, a prémium szegmensben: luxus lesz, ha lesz. Mindez azon társadalmi átalakulások függvénye, amely párhuzamosan zajlik le a technológiai paradigmaváltással. Isaac Asimov robotsorozatában még biztosra vette, hogy a jövőben a sokmilliós szupervárosokban élő lakosság „ritkán lát esőt, vagy más természeti jelenséget”, műéletet él egy művilágban, ahol nincs napfény. S persze a mai értelemben vett mezőgazdaság sincs. Vagy mondjam azt, hogy tegnapi értelemben? Mindent a racionalitás határoz meg: „Ha esőt látok, mindig arra kell gondolnom, mennyi haszontalan víz zúdul le a városra. Sokkal jobb volna, ha csak tárolókba hullana.” (9) Azaz: Asimov víziójában egy kisebbség az ún. Űrvárosban él, „szétszórt, alacsony épületekben. ez a különbség köztünk és az űrlakók között.” És ez a különbség a luxusgettóban élő kisebbség és a lakótömbökbe (Ez mind egy épület – magyarázza a rendőrfőnök a regényben) zsúfolt többség között minden területen fennáll: a táplálkozás terén is. Mindezt Asimov 1953-ban a koreai háború idején írta, amikor az amerikai középosztály kertes házakban élt és steaket evett ebédre. A regényben viszont erborhús a mindennapi eledel (61).
A nyomozó felesége, Jessie, ennek előnyeit így magyarázza férjének, a nyomozótisztnek: „Amellett az erborhús és a protofőzelék igen jó. Mind a kettő kitűnően kiegyensúlyozott tápértékű, semmi se megy belőlük veszendőbe, és csupa vitamin és ásvány és minden egyéb, ami szükséges. Csirkét pedig a közös étkezőben a csirkés-keddeken annyit ehetünk, amennyi belénk fér.” Az erborhús nem más, mint erjesztett borjúhús. Amúgy a cityben jegyrendszer működik. Ugye ismerős? Hősünk C5-ös kategóriájú, ami sok előjoggal jár. Asimov minden jel szerint a liberális piacgazdaság helyett egyfajta technokrata diktatúrával számol a szupercityben. És amúgy a menü ugyanaz Sanghajban és New Yorkban. Minden jel arra mutat, hogy Asimov erborhúsa in vitro – azaz laboratóriumban – előállított fehérje. Ez lenne az elkerülhetetlen jövő?
Kiss Ulrich SJ előadása is része az AgroFIELD 4.0 Konferencia programjának. További információk a konferenciáról itt olvashatóak.
